Kollekció: Manuel Carmona ┃ Szürrealista munka

Pablo Neruda:

Ez a Manuel Carmona egy ördög. Semmit nem vesz ki a semmiből, és ezt az ürességet papírokkal, ollóval, halakkal, madarakkal, igazságokkal, statikus és boldog álmokkal alakítja át. Mindig ünnepeltem eredeti örömét, pazarló következetlenségét, amely mindenki örömében gyönyörködik. Ez az ereje. Ez a Carmona nem gyakorolja a tartózkodást a szépség örömétől: repülés közben kihasználja azt. És így minden nap adhat nekünk egy pillangót.

Semmi sem utalt arra, hogy egy szerény, egyszerű, pacifista és kissé naiv ember, akárcsak festménye, megélné a 20. század transzcendentális pillanatait. Nagyon fiatalon Manuel Carmona (Barcelona 1916 – Zaragoza 2001) kapcsolatba került a 27-es generációval, amely olyan művészekből állt, mint Rafael Alberti, Federico García Lorca – akikkel a kivégzéséig tartotta a kapcsolatot – Juan Ramón Jiménez. José Bergamín, Luís Cernuda vagy Vicente Aleixandre. Hozzájuk csatlakozott Salvador Dalí, akitől Manuel Carmona megszületett a híres „Láthatatlan ember” – Gála, vagy olyan filmesek, mint Buster Keaton, akik örökké befolyásolni fogják a művész érzékenységét. Mint sok másnak, neki is át kellett élnie a polgárháború szerencsétlenségét, amelyet a végsőkig megvívott, mert nem volt más lehetőség, a Köztársaság páncélosában. Ezzel négy év fogolytáborban és további hat év enyhített börtönt kapott.

1949-ben Manuel Carmonának bátyja, Darío, Pablo Neruda újságírója és titkára közvetítésével sikerült Chilébe menekülnie egy Neruda által bérelt hajóval. Carmona, akit tárt karokkal fogadtak, mint oly sok más Franco rezsimje elől szökött embert, kijelentette: egy új világra bukkant, egy olyan néppel, amelynek filozófiája és vendégszeretete több, mint hazafias előzékenység: meggyőződés, hogy a testvériség erkölcsi kötelesség. Manuel Carmona közmondásos alázatával több, tudományos és kulturális szervezetekkel kapcsolatos munkát kezdett végezni, köszönhetően Rafael Gumuncióval, a pénzügyminiszter-helyettessel, José Ramón Gutiérrez Allende külügyminiszterrel és Salvador Allendével. Carmona bátyja, Darío, akit a lányai „bácsinak” hívtak, és akit a leendő elnök még a Santiago de Chile-i Plaza Bulnes-ban is tapsolt. Manuel Carmona 1953-ban állított ki először Santiago de Chilében a Francia Kulturális Intézet támogatásával, és egyre intenzívebben szentelte magát a naiv és kissé szürreális festészetnek, amelyet álomvilágok jellemeznek, erősen stilizált karakterekkel, költői tájon. . Azóta különféle kiállításokat rendezett Dél- és Közép-Amerika különböző országaiban, találkozott más művészekkel és költőkkel, például Mario Benedettivel, de olyan egyedi személyiségekkel is, mint Rigoberto López, Anastasio Somoza nicaraguai diktátor leendő bérgyilkosa. Manuel Carmona szervezi az I Plastic Arts Fairt Santiago de Chile-ben Manuel Carmona és Pablo Neruda.

A hetvenes években Manuel Carmona visszatért Spanyolországba, és kizárólag a festészetnek szentelte magát, és Spanyolország-szerte kiállított. 1998-ban a Generación del 27 Kulturális Központ kiadta emlékiratainak gyűjteményét „A szürrealizmus örököse. Egy tanúságtétel." hogy Carmona habozott megírni, mert hiúságnak tűnt. 2001-ben, halála napján jelent meg a második kiadás „Minden, amit éltem” címmel, sok szaftos töredékkel, mint például a Battenbergi Viktória Eugénia királynővel való találkozás, amelyet egy olyan művész törölt le, aki mindig is az árnyékban akart maradni.

MÚZEUMOKBAN MŰKÖDIK
Barcelonai Modern Művészetek Múzeuma
Santiago de Chilei Szépművészeti Múzeum
Managuai Kortárs Művészeti Múzeum, Nicaragua
Max Fourny Múzeum Párizsban, Franciaországban
Cipőmúzeum Alapítvány, Elda-Alicante
Jaén „Primitívek Kortárs” Művészeti Múzeuma
Ivam Center Julio González, Valencia
Los Angeles-i Múzeum. Turegano, Segovia

EGYEDI KIÁLLÍTÁSOK
1953. Santiago de Chile
1959. Montevideo
1973. Gaudí szoba - Gaudifond Arte, Barcelona
Cap Gross Room, Barcelona
Monzón város tanácsa
1974. Edaf, Madrid
1975. S'Art Room, Huesca
1977. Galerie d'Art Helof. Párizs, Franciaország
Banca Mas Sardá Galéria, Palma Mallorca
1980. Goya művészeti galéria, Zaragoza
1983. Tobella Archív szoba, Terrassa
1984. Művelődési Ház, Dénia

" CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK
1957. Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal, San Salvador

1958. Tengerbiológiai Intézet. Valparaiso

1960. I. Nemzetközi Plasztikai Vásár, Santiago de Chile

1965. Houston, Texas

1974. „Az iskolák 3 művészeti fala” UNESCO, Barcelona

„74. kiállítás” Gaudí szoba – Gaudifond Arte, Barcelona

1975. Gaudí szoba - Gaudifond Arte, Barcelona

„A macska a naiv művészetben” Sala Módena, Madrid

„Naïf Contemporary Spaniards” National Board of Museums, Madrid

1976. Nemzetközi Biennálé „Merignac” Bordeaux

II. Festészeti Biennálé

Berdusán Galéria, Zaragoza

1978. „Az aktuális katalán festészet kiállítása” Padrós Galéria, SA Barcelona

1979. S'Art Gallery, Huesca

1981. „Artistes Plastics de Catalunya” Palau de la Santa Creu. La Pedrera Galéria, Barcelona

Sala d'Art Mobar, Terrassa

1982. „A figuratív festészet szempontjai” Gaudí szoba - Gaudifond Arte, Barcelona

Mediterranía Művészeti Galéria, Alicante

Alicante és Murcia Takarékpénztár (Elche, Alcoy, Crevillente, Villena, Bañeres és Calpe)

I Naive Art Salon, Roglán Galéria, Barcelona

1984. Richelieu Galéria, Madrid

1985. San Fernando Savings Bank, Sevilla

1986. Montignac, Franciaország

1987. Sevilla

1988. Malaga

1989. Madrid

1990. Valencia

1991. Huesca

1992. Calpe, Alicante

1993. Gallery 12 bis, Villafranca

Sevilla

1994. Zaragoza

1997. Calpe, Alicante

1998. Granada

1999. Barcelona

Zaragosa

Calpe, Alicante

2000. Denia, Alicante

A strandolás iránti lelkesedés az volt, hogy Gala meztelenül fürdött. A strand egy kis öbölben volt, Torremolinosból megközelíthetetlen. Mintha hipnotizáltak volna, ott maradtam Dalí háta mögött a kioszkban, miközben a festő a teremtés csodáját produkálta. Festett egy nagy festményt, amelyen a távoli horizontok és felhők harmonikus táján keresztül
terjedelmes, egy emberi lényt kezdett megpillantani, aki elfoglalta az egész teret, a levegőt, a felhők, azt hiszem, a fejének részei voltak, és a felhők között, azt hiszem, megjelent egy szem, a rejtély egyre világosabbá vált, ahogy festészete haladt előre. Az egész táj átlátszóan feltárt egy embert, A láthatatlan embert , ez a neve annak a festménynek, amelyet láttam születni, elhallgatni. Ott végeztem a próbáimat, az első dadogós próbálkozásaimat, hogy mondjak valamit az ecsettel. Emlékszem, készítettem egy polipot sok emberi karral és kézzel. Dalí megdicsérte nekem, és elcserélte az egyik rajzára, finom vonalakkal és minden színben zöld tengerészsapkával. Ott maradt, mint annyi minden egy tankönyvben, elveszett a háborúk között és a háború után.